2012. október 26., péntek

Banántorta

Az úgy kezdődött, hogy egy péntek délután apa több kiló most azonnal fogyasztandó banánnal jött haza. Nos a banánt szeretjük de talán mégsem ennyire. Az első gondolatom az volt, ha a hétvégét túléli viszek belőle az oviba. Közben a folyamatosan érkező kiskorúaknak osztottuk. Már mind elunta de még mindig alig apadt a kupac.
Eszembe jutott egy süti még lánykoromban a mamámmal küzdöttünk vele. Ő elefántkönnynek nevezte, könnyeztünk vele mi is. Piskótát kellett sütni ez sima. Aztán vanília pudingot főzni, ez sem nagy kunszt. Na de itt jött a rettenet. A piskótát meg kellett kenni a pudinggal banánt fektetni rá majd a banán köré tekerni pudingostul. De a banán nem jó irányba görbült, a puding folyt ki minden irányba és a piskóta se akart tekeredni. Egyébként minden stimmelt. Már nem emlékszem, hogy sikerült ehető formába önteni de arra emlékszem, hogy a banán a vanília és a piskóta jó volt együtt.
Gondoltam alkotok valami hasonlót de nem tekerek, az kizárt. Aztán elkezdett formálódni a terv, sütök egy piskótát, megkenem vanília krémmel (uuuuutálom a pudingot) a tetejére banánt karikázok majd nemes egyszerűséggel banánkockának nevezem. Nézegettem az alkalmas tepsiket, számolgattam a tojásokat a várható magasságot és úgy döntöttem legyen inkább torta. Így került egy 6 tojásos piskótamassza kis kakaóporral, a jobb kontraszt kedvéért, a tortaformába. A kakaópor hiba volt nem jött fel úgy a piskóta ahogy szokott. Jobb lett volna a bounty torta alapját használni az mindig szép magas lesz. Közben felfőztem volna a vanília pudingot de csak tejszín ízű volt itthon, ezt használtam és tettem hozzá egy vaníliás cukrot. Amikor lehúztam a tűzről még melegen belekevertem 10dkg cukrot. Amikor kihűlt 10dkg vajat habosra kevertem és összedolgoztam a pudinggal. A piskótát félbe vágtam, megtöltöttem a krém kb felével banánt karikáztam rá, betakartam a másik lappal és beborítottam a maradék krémmel. Fogyasztás előtt még banán karikákat tettem a tetejére.
Nem lett életem legjobbja de mindenkinek ízlett.
 Tíz perce még egy egész torta volt itt.
Maja a második szelet után.